Iskolánk története

Nagyvárad legjelentősebb magyar középiskolája, az Ady Endre Líceum, annak az Orsolya-rendi zárda iskolának a jogutódja. Hosszú utat tett meg az ősi schola a több mint kétévszázados története során.

Az Orsolya-rendet Szentzy István babolcsai apát telepítette Nagyváradra. Ő volt az, aki 1771 márciusában 20 ezer forintot adományozott az Orsolya-apácáknak egy leánynevelő intézet fenntartására, és ugyanakkor nyolcezer forintért házat vett számukra a Fő utcán. Ez volt a későbbi refektórium és a konyha körüli rész. Az első hat apáca 1771-ben érkezett Kassáról, szeptember 13-án ünnepélyes körmenettel kísérték őket a zárdába. Az utcára épített kis fatornyos templomot 1774. október 29-én szentelték fel.

A templomtól északra, a refektóriumhoz épített klauzúra épülete 1773-ból való, akárcsak a templomtól délre levő sarki rész. Szaniszló Ferenc püspök építtette fel 1858-ban a klauzúrához északról csatlakozó, klasszicizáló stílusú zárdarészt. Ekkor nyertek gotizáló kiképzést a már meglévő épületek a Szent Anna-templommal egyetemben.

Győrffy László nagyprépost hagyatékából építették meg az Apáca (a későbbi Szilágyi Dezső, ma Moscovei) utcai tizennégy tengelyes részt. Akkoriban a Fő utcai utolsó zárdaépülettől az Úri utca sarkáig egy kőkerítés húzódott, ezt 1888-ban lebontották, hogy felépítsék a sarki telekre a már említett kaszinóépületet.

A továbbiakban is többször alakítgatták, bővítették a zárda épületállományát, leginkább az udvarban. Amikor 1905-ben üzlethelyiségekké alakították a zárda földszinti részét, beépítették a templom melletti zárt kocsibejáratot is, valamint a tőle északra levő kiskaput, amely a máig meglévő – de már használaton kívüli – lépcsőházhoz vezetett. Szerepüket az Apáca utcai nagy- és kiskapu vette át. Az utóbbit 1930-ban kiszélesítették, és gotizáló díszítéssel látták el. Az első képeslapon közvetlenül a templom mellett jól látható az egykori zárt kocsibejárat, ezt alakították át 1905-ben üzlethelyiséggé. A második képeslapon már ennek az üzletnek, Tátray Gusztáv rövidáru- és kézimunkaüzletének a portáléja látható a fényképezésre összesereglett emberekkel együtt.

A Szent Anna-templom homlokzata 1858-ban kapott gotizáló kiképzést, miközben a templombelső barokk stílusú maradt. A bejárat fölött egy háromszögű márványtábla található az alábbi szöveggel: „AeVI / ternIDeI / CVLtVI, et bea- / tae Annae honorI, sV- / per-IsfaVentIbVs, eXtrVIfeCIt / Stephanvs SzentzI, Abbas BabolChen- / sIs, Cantor et CanonICVs VaraDIensIs.” Jelentése: Az örök Isten imádására és Szent Anna tiszteletére az égiek segítségével állíttatta Szentzy István babolcsai apát, váradi éneklő kanonok.

A kapubejárattól balra, körülbelül egy méterre a járószint fölött a falban egy kis márványtábla arról tudósít, hogy „Ezen vonásig emelkedett a kiáradt Körös vizének magassága 1851. Aug. 13-án.”

Működése az Orsolya-rend vezetése alatt álló elemi iskolával kezdődik, ahol leánygyermekek nevelése és oktatása folyik.  Majd 1856-tól tanítóképző létesül, ahonnan százával kerülnek ki a keresztény hitet és szeretetet hirdető és azt tanítványaiknak továbbadó pedagógusok.

Párhuzamosan ezzel, a múlt század végétől, az intézmény polgári leányiskolával bővül. Az I. világháború és az azt követő fordulat megakasztja az intézmény egyenes vonalú fejlődését, sőt az 1920-as évek derekától az iskola sorvadásának indul, alig tud megbirkózni a léttel.

A II. világháború az iskola történetének, újabb jelentős állomása. A szűkös esztendők ellenére újra „kivirágzik”, újra megindul a tanítóképzés a régi hagyományokat folytatva, s a leánylíceum is megnyitja kapuit. 1944 után az ateista-kommunista rendszer térnyerésével a régi katolikus almamáternek fel kell adni „hadállásait” és hagyományos nevelési módszereit.

Az új korszakban, a nevelés hivatásában bízva, az új iskola megpróbál helytállni, „úszni az árral szemben”. A diktatúra szorításában is igyekszik a hivatás erejével hitet és erkölcsöt megőrizni, eredményeket elérni, utat mutatni, nemzedékek jövőjét formálni. Az embert próbára tevő korban a megmaradás lehetőségének megannyi tanújelét mutatta fel az új intézmény, számtalan megvalósításon s eredményen keresztül.

Így jutottunk el a hatvanas éveken keresztül a románokat s magyarokat egyaránt sorvasztó 80-as évekig, a keserű birkózás már-már kilátástalannak tűnő periódusáig. S ekkor jött a változás: 1989 decembere, amely kezdetben bizakodó örömmel töltött el, a jövő ígéretének eufóriájával. S ahhoz, hogy céljaink, szándékaink valóra válhassanak, vállalnunk kell az újért való küzdés „keserű kenyerét”, az emberi Szép és Jó érdekében.